A túra Tokajból indul, amely kedvező vasúti kapcsolatai révén ideális helyszín az induláshoz, aki autóval szeretne jönni, akár itt is hagyhatja kocsiját, hiszen a túra szintén itt zárul. Az örökségtúra első napján a nemrégiben elkészült kerékpárutakon Tokaj-Tarcal-Mád érintésével érkezünk meg a Hernád völgyébe, mely a Cserehát és a Zempléni-hegység között elhelyezkedő kistáj. Az Észak-Magyarországi középhegységet tagoló harántvölgyek közül a legjelentősebb, 200 km2 nagyságú, a kanyargó folyó által kialakuló tektonikus völgy, csak a legmélyebb szűk része ártér. Az örökségtúra első napja végig ezen a területen halad keresztül Tokaj és Telkibánya között. Az első napon Telkibányán szállunk meg. Az örökségtúra második napján Abaújvár-Kéked-Hollóháza-Füzér-Filkeháza érintésével másszuk meg a Zemplént, amely a túra legnehezebb és egyben legszebb szakasza, ahol egymást érik a szebbnél szebb műemlékek, várak, kastélyok, középkori templomok. Itt kell komolyabb szintemelkedésekkel számolni. A nap végén Sátoraljaújhely mellett foglaljuk el szállásunkat. Az örökségtúra harmadik napján a Bodrog mellett haladunk végig Sátoraljaújhely és Tokaj között, a Zemplén keleti oldalán, az Eurovelo 11-es kerékpárúton. Ellátogatunk a világ egyik leghosszabb gyalogos kötélhídjához, felkeressük az UNESCO védelem alatt álló hercegkúti pincesort, Sárospatakot, a Bodrog-parti Athént, valamint a Bodrogolaszi és Bodrogkeresztúr középkori templomait.
Első nap - 2025. június 13. (péntek).
A napi táv hossza: 70,4 km- Indulás: Gyülekező 9.30 és 10.00 óra között Tokajban vasút állomáson. Indulás 10.00 órakor. Azok, akik vasúttal érkeznek, egyedileg kell leszervezniük a vasúti közlekedésüket és a kerékpárszállítást, ezért kérjük, időben tájékozódjanak a MÁV-nál. Igény esetén a kerékpárszállítást térítés ellenében tudunk biztosítani 20 db kerékpárig Nyíregyháza és Tokaj között.
- Útvonal: Tokaj – Tarcal – Mád – Tállya - Abaújszántó – Boldogkőújfalu – Boldogkőváralja – Vizsoly – Vilmány – Göncruszka – Gönc – Telkibánya- Látnivalók: Tarcal, Áldó Krisztus szobor és tengerszem; Mádi zsinagóga és kiállítás; Boldogkőváraljai vár; Vizsolyi református templom; Vilmányi református templom- Ebéd: Útközben a magunkkal hozott úticsomagból.- Szállás: Telkibánya, Ósva-völgye Vendégház, Telkibánya és Trófeás Vendégház- Vacsora: szervezés alatt.
A kerékpártúra időtartama alatt teljeskörű szervezést, szervezett szakvezetést, túravezetést és kerékpáros szervízszolgáltatást biztosítunk. Az egyes látnivalókhoz a belépőjegyek önköltségesek!
A túra minimum 10 fő részvétele esetén indul el!